Program
Szervezők
Sajtó
Képgaléria
Támogatók
Képgaléria

 

Nagy forgalmat bonyolítottak le a templom körül felállított sátrak, ahol egész héten játékok, kézművesfoglalkozások, happy-robic néven közös torna, beszélgetési lehetőség, de elsősorban az együttlét öröme várta az arra járót. A csocsóasztalnál mindig nagy volt forgalom.

                

                 

                  

A "Zöld téma", azaz korunk környezetvédelmi problémái is jelen voltak a fesztiválon, és egy előadás is elhangzott a kereszténység és ökológia kapcsolatáról. Fidelis nővér az Afrikában szerzett tapasztalatairól mesélt .

           

A templomban a betérőt az Úr fogadta, beszélgetésre, gyónásra is mindig volt lehetőség.

              

A Jel-Kép-Tár képei és a hozzájuk kapcsolódó konkrét feladatok az élet egy-egy pillanatát segítettek átgondolni az öröm, a hálaadás, a megbocsátás fényében.

           

A Kolostor Kávéházban szinte mindig telt ház volt. Esténként színészek meséltek pályafutásukról, szerepeikről és olvasták fel kedves verseiket Istenről, hitről, kegyelemről, szeretetről.

                  

          

A téren egy másik kávézó, a Café Agapé várta a vendégeket, amelyet a Fokoláre Mozgalom fiataljai működtettek.

                          

A téren megfordultak kicsik és nagyon, voltak, akik beszélgetni, nézelődni jöttek, voltak, akik segítő kezet nyújtottak a lebonyolításhoz.

               

              

A színpadon esténként különböző stílusú, jó hangulatú koncertet adtak a meghívott zenekarok és kórusok.

                    

                

Szombaton délután a Bab Társulat egy egészen hétköznapi történetet adott elő egy egészen különleges formában.

               

Az egész heti programot a Let's dance c. szombat esti program zárta, amely a téren kezdődött zenével, tánccal, tanúságtételekkel, majd a templomban ért véget egy közös hálaadással.

                


nyomtatási nézet